Ha Jimmy még ma is élne, nem rég múlt volna 64. Ez már kishíján nyugdíjas kor, nagyjából annyi, mint Gergely Róbert, Szervét Tibor vagy Szerednyey Béla életkora. Kortársai közül Kozso 58, Lajcsi 62, Pataky Attila 71 éves. Különösen ez utóbbi három név érdekes, hiszen hozzá hasonlóan népszerű zenészekről van szó, akiknek finoman szólva is elmúltak már a dicső esztendők. Ráadásul mindegyiknek meggyűlt a törvénnyel a baja, talán egyedül Pataky úszta meg a nyilvános meghurcolást, de erről majd később.
Zámbó Jimmy már életében is randevúzott az alvilággal, gyakran fellépett finoman szólva is kétes alakok előtt, de mivel egyformán volt barátja a nehézfiúk és a magas beosztású rendőrök közül is, nem igazán érhette őt bántódás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a fajta védettség örökre szólt volna, sőt. A politika meg a közélet gyökeres átalakulása miatt az ő haverjai is kikerültek a pixisből, és amint láttuk Lajcsinál vagy Kozsonál, bizony könnyen elmúlhat az ember szerencséje, bármekkora sikere is volt korábban. Úgy gondolom, Jimmy sem járt volna jobban, sőt.
Jimmy sosem volt olyan dörzsölt, mint Lajcsi, és annyira józan, mint Kozso. Az ő temperamentumával, gyakori ivászataival, kiszámíthatatlanságával és faragatlanságával nehéz elképzelni őt a politikai korrektség időszakában. Már elindult a lejtőn negyvenes éveinek elején, és semmi sem indokolja, hogy azt higgyük, neki sikerült volna az, ami a kortársainak nem: újra a csúcsra érni. Így aztán valószínűleg neki is szembe kellett volna néznie azzal, hogy a sikerek és a bevételek elmaradoznak, a figyelem csökken, és fentarthatatlanná válik a korábban megszokott életminőség. A szinte biztos zenei bukást még megmenthette volna, ha tévés celebbé válik, mint sok más kollégája, de ismerve a habitusát, és korábbi totális RTL-es ámokfutását, erre szinte nulla volt az esély. Egyszerűen alkalmatlan volt arra, hogy bármilyen kertévés showban szerepeljen.
Ha viszont ennyire leszűkültek volna a lehetőségei, és kicsúszik alóla a védelem is, elég könnyű elképzelni, mit csinált volna a mindig is rendkívül szenzitív, a kudarcélményekre robbanásokkal válaszoló Zámbó Jimmy. Ivott volna, ahogy tette előtte is. Ha pedig ivott, eljárt a keze otthon, és eljárt a szája társaságban. Olykor fegyvert is előrántott. Szinte biztos, hogy nem úszta volna meg valamilyen rendőrségi számonkérés nélkül, azok az idők elmúltak a kilencvenes évekkel együtt, hogy egy-egy jóbarát kihúz a bajból. De ha meg is úszta volna az összeütközést a törvénnyel, a szenvedélyei még mindig nagyon keményen lesújthattak volna rá. Rengeteget cigizett és ivott, és ha azzal nem kezd valamit, biztosan sírba vitte volna. Annyi lett volna a csodálatos énekhangnak is, nagyon hamar, és ha azt is elveszítette volna, tényleg nehéz elképzelni, hogy egy ilyen hiperszenzitív ember mihez kezd magával. Fegyverrel a kezében.
Nem volt öngyilkos típus, de önpusztító igen, és azt kell mondjam végezetül, hogy a tragikus vég szinte kódolva volt Zámbó Jimmy életében. Mi lett volna, ha nem lövi fejbe magát 2001. január 2-án? Nos, a legvalószínűbb szerintem az, hogy akkor sem élt volna már nagyon sokáig, legfeljebb csak másképpen csapott volna le rá az elkerülhetetlen halál, idő előtt, viszonylag fiatalon.
